English
Deutsch
Nederlands
Italiano
Español
Magyar

A hivatásos gépjárművezetés nem csupán vezetés.

Képesítési előírások és szakképzés hivatásos gépjárművezetők számára Európában

A közúti áru- és személyszállítási ágazat jelenleg több mint 4,5 millió EU-s állampolgár számára nyújt megélhetést, a hivatásos gépjárművezető-képzés pedig már 1976 óta (76/914/EEC Tanácsi Irányelv) európai szintű kérdésnek tekinthető. Az elmúlt néhány évtized során a hivatásos gépjárművezetők vonatkozásában a képesítési követelmények megváltoztak és alapvetően szigorúbbá váltak. Mindez a megváltozott munkaszervezésnek, az új műszaki normáknak, a módosított jogi előírásoknak, a piaci elvárások és a munkakörülmények változásának, valamint a szállítmányozási piac rohamos léptékű nemzetközivé válásának következménye. Ezek a változások nem állnak harmóniában a meglehetősen alacsony szintű szakmai képesítésekkel, valamint az ágazatra szinte egész Európában jellemző tanulási kultúra hiányával. Mindezekhez hozzáadódik még a szektorról kialakult főleg negatív imázs, amely tényezők következtében már most aggasztóan nagy a hiány olyan szakképzett gépjárművezetőkből, akik rendelkeznek a munkaadók által elvárt képesítésekkel. Mivel a hivatásos gépjárművezetők képesítését a közúti biztonság szempontjából valamennyi EU tagállam releváns tényezőként kezeli, az Energia és Közlekedési Főigazgatóság bevezette a 2003/59/EK irányelvet, amely a hivatásos gépjárművezetők számára előírt közös alap- és továbbképzéseket szabályozza.

Ezen gyorsan változó és egyre szigorúbb végzettségi követelményeket megkövetelő, valamint a szakképzett munkaerő aggasztó hiánya által jellemezhető szakma mélyrehatóbb vizsgálata érdekében a jelen projekt

  • áttekintést ad a szakmára vonatkozó szakképzési programokról (beleértve a 2003/59/EK irányelvhez kapcsolódókat) a szakképzési és élethosszig tartó tanulás szempontjából bemutatott országokban,
  • meghatározza a szakma által megkövetelt munka/szakképzési profilt, azaz azon – az európai képzési keretrendszerrel (EKK) kompatibilis – készségeket, ismereteket és kompetenciákat, amelyek a munkahelyen való szakszerű teljesítményhez szükségesek, és amelyek ily módon megteremtik a munkaerő alkalmazásának feltételeit,
  • felvázolja a hivatásos gépjárművezetőkre vonatkozó, EKK-kompatibilis alap- és továbbképzés “európai oktatási normáit”, valamint
  • levonja a következtetéseket a projekt eredményeiből a 2003/59/EK irányelv továbbfejlesztéséhez.

****************************************************************************************************

A projekt időtartama: 2010. október – 2013. március

Projektkoordinátor: DEKRA Akademie GmbH, DE

A projektet az Európai Bizottság Élethosszig Tartó Tanulás programja finanszírozza/ Leonardo da Vinci.